Hírlevél
Bejelentkezés
Megújulók – ígéretek és valóság
A politikai iránymutatásoktól mentes Eurostat adataira mindig érdemes odafigyelnünk. Egyebek között akkor, amikor például egy ország – esetünkben Magyarország – energetikai állapotát, portfólióját tükrözi vissza és ennek alapján távlati stratégiát határoz meg.
Amikor e stratégiának el kell döntenie, hogy számítson-e országunk hosszabb távon atomenergiára, hiszen mintegy húsz év múlva már sorra le kell állítanunk a meghosszabbított üzemidejű reaktorokat. Vagy, hasonlóan mondjuk a németekhez, a villamos energiát döntő mértében megújuló forrásokból akarjuk-e nyerni.
A válasz egyértelmű: az adatokból megismerhető jelenlegi helyzet és a trendek alapján mindenképpen elengedhetetlen hazánkban az atomenergia alkalmazása. Jó hír, hogy 2005 és 2010 között a zöldenergia aránya nálunk duplájára nőtt. Igaz, kis értékről könnyebb jelentősebb növekményt elérni, mint nagyról. Csakhogy az elmúlt két-három évben lényegében stagnálás következett be. Tavaly mindössze 6,35 százalék volt a megújulók aránya a teljes villamosfogyasztásban. Hogyan lesz ebből 14,65 százalék? Ennyit vállalt ugyanis Magyarország 2020-ra, vagyis alig hét év maradt az elérésére. Pedig e szép értéket még segíti is az egyébként nem túl örömteli tény, hogy a fogyasztás csökkent nálunk, még mindig elmaradva a válság előtti szinttől. Ami persze lehetne jó hír is, ha ezt a hatékonyság növelése okozná. Sajnos azonban nem így van: csökkent az ipari termelés, és a lakosság is spórol, kevesebbet fogyaszt. Tavaly komoly elmaradások keletkeztek. A favorizált szélenergiából a tervezetthez képest csak 80 százalék teljesült, és a nála jóval kisebb, mintegy század akkora napenergia-termelésnek is csupán a háromnegyede valósult meg.
Persze, sok mindent be lehet még hozni a célként előttünk álló évek során. Csakhogy ne feledjük, még ha sikerül is elérni 2020-ra a megújuló forrásokból származó, tervezett villamosenergia-termelést, akkor is az a teljes igénynek jó esetben is legfeljebb 15 százaléka lehetne. És a többit honnan nyernénk? Légkört szennyező szénből? Főleg importból származó, függetlenségünket veszélyeztető gázból?
Lehet gondolkodni a megoldásokon.
(forrás: atomenergiainfo.hu)