Hírlevél
Bejelentkezés
Obama eddigi legkomolyabb zöld tervét jelentették be
2030-ra harminc százalékkal kívánja csökkenteni a meglévő erőművek széndioxid-kibocsátását a 2005-ös szintről az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége.
Az erről szóló előterjesztést hétfőn mutatták be. Eddig ez a legkomolyabb környezetvédelmi intézkedés, amelyet Barack Obama amerikai elnök a végrehajtó hatalmával élve kezdeményezett.
A Tiszta Energia Terv szerint az államoknak 2016. június 30-ig kell beterjeszteniük a végrehajtására vonatkozó projektjeiket, de szükség esetén akár további egy-két évi haladékot is kaphatnak cselekvési programjuk kidolgozásához.
Az államok a különböző megoldások kombinálásával érhetik el az iránycélt, így az erőműveikben és azokon kívül is növelhetik a hatékonyságot, csökkenthetik az üzemórákat, de fejleszthetik megújuló energiaforrásaikat is.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége szerint az intézkedéssal kevesebb olyan korom- és szmogképző szennyező anyag kerül a légkörbe, amely a lakosság több mint 25 százalékának egészségét károsítja. Az ügynökség becslése szerint 2700-6600 idő előtti elhalálozást és a gyerekek esetében 140-150 ezer asztmarohamot lehet majd megakadályozni.
"Elnökként és szülőként visszautasítom, hogy a gyerekeinket egy olyan bolygóra kárhoztassam, amely helyrehozhatatlan" – mondta hétvégi rádióüzenetében Barack Obama elnök.
Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője hétfőn a CNN-nek hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak vezető szerepet kell játszania a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni küzdelemben. Carney így válaszolt arra a felvetésre, hogy amíg India és Kína nem változtat a károsanyag-kibocsátásán, az amerikai intézkedések hatása nem lesz érdemleges.
Republikánus bírálatok szerint a kezdeményezés 800 ezer munkahelyet szüntet majd meg a széntüzelésre épülő gazdasági ágazatokban. Az amerikai kereskedelmi kamara becslése szerint az intézkedések megvalósítása évi 50 milliárd dollárjába kerül majd az amerikai gazdaságnak.
Gina McCarthy, a környezetvédelmi ügynökség igazgatója ezzel szemben azt állította, hogy 8 százalékkal csökkennek majd az átlagos amerikai villanyszámlák. Az ügynökség számításai szerint a szabályozás végrehajtása 2030-ig évi 8,8 milliárd dollárba kerül majd, de az éghajlati egészségügyi hatásokból származó haszon értéke évi 55-től 93 milliárd dollárig terjedhet, és emellett növelni fogja az Egyesült Államok energetikai függetlenségét.
A javaslatokat társadalmi vitára bocsátják és nyáron négy nyilvános meghallgatást tartanak. Az előterjesztést a tervek szerint 2015 júniusára véglegesítik, hogy Obama elnök el tudja rendelni annak megvalósítását.