Hírlevél
Bejelentkezés
Miért fontos a zöld áram a fogyasztóknak?
Fogyasztó (szervezetek) és a származási garancia
A korábban említett fogyasztóvédelmi szervezet képviselőjét nem nyűgözte le a származási garancia rendszere. Azzal érvelt, hogy a rendszert nem lehet elmagyarázni a fogyasztóknak. Sose fogják megérteni, hogy a Norvégiában használt származási garanciák biztosítják, hogy a Belgiumban eladott villamos energia zöldáram.
Az valóban igaz, hogy sok norvég vízerőműre kiadott származási garanciát szállítanak Belgiumba, Németországba és más országokba, amely által a Norvégiában eladott legtöbb áram már „szürkének" számít, vagyis többé nem zöldáram.
A fogyasztók megértik ezt a mechanizmust, de az nem elég, hogy van egy megbízható közzétételi rendszer, amiben minden energiafogyasztó hihet?
Azt kifogásolta, hogy az nem elfogadható, hogy amikor a villamos energiát megújuló erőforrásokból állítják elő, akkor magát az elektronokat és a származási garanciát, mely igazolni tudja, hogy megújuló energiaforrásból származnak, külön kezelik, és a származási garanciával külön is lehet kereskedni.
Az tény, hogy az előfordulhat, hogy a származási garancia teljesen máshol köt ki, mind ahol a villamos energiát ténylegesen felhasználják.
A burgonya metafora
A fogyasztóvédelmi szervezet képviselője ezt követően, hogy bizonyítsa igazát a burgonya metaforát használta.
Ha a fogyasztók organikus módon termesztett burgonyát akarnak, hajlandóak felárat is fizetni érte, de azt semmiképp nem tartanák elfogadhatónak, hogy amikor az organikus burgonya megérik, készítenének róla egy származási garanciát, hogy igazolja, bio termékről van szó, majd ezt követően a bio burgonyát hagyományossal összekevernék, és a garanciát eladnák olyan embereknek, akik növényvédőszer- és műtrágya mentes burgonyát akarnak enni. Azt hiszem, teljesen igaza van, a fogyasztók nem fogadnák el ezt az bio burgonyát és a származási garanciát. DE ... a metafora nem működik tökéletesen.
Először is: az tökéletesen megvalósítható, hogy a bio krumpli egy zsákban elhelyezik az üzletben, elkülönítve a nem bio burgonyától. És az is teljesen megoldható, hogy a zsákra elhelyezzünk egy címkét azzal a felirattal, hogy BIO, tehát egy külön kezelt származási garanciára nincs semmi szükség.
A metafora csak akkor működne, ha csak egyetlen szállítási mód lenne a burgonyák eljuttatására a farmról az üzletbe, mégpedig egy hatalmas szállítószalag, amelyre feltennék az összes burgonyát: a biot és a hagyományosan termeltet is. Mert ez történik a zöld és „szürke" (nem megújuló energiaforrásból) előállított elektronok esetében: mindet ugyanazon a hálózaton kell szállítani, és nincs mód arra, hogy megkülönböztessék a megújulót a másiktól. Szerencsére a burgonya esetében ez nem így van.
De van egy másik – sokkal fontosabb – ok is, ami miatt ez a metafora működésképtelen. A fogyasztó teljesen jogosan nem fogadna el egy ismeretlen eredetű krumplit egy származási garanciával, amely igazolná, hogy valahol van egy krumpli, melyet organikus módon kezeltek. A fogyasztó magának akarja a bio burgonyát, és nem azt az információt akarja, hogy volt organikusan termesztett burgonya is.
Ez azért van, mert lényeges különbség van az organikus és nem organikus krumpli között, és a fogyasztó a különbségért akar fizetni. Az elektronokkal más a helyzet: a megújuló energiaforrásokból (szélturbina, napelem, biomassza, vízerőmű...) előállított elektron nem különbözik a fosszilis vagy nukleáris forrásból származótól.
Mostanában egyre több fogyasztó akar fizetni a zöldáramért, és ez nagyon jó. De mivel nincs különbség a fogyasztók által felhasznált villamos energiában, a fogyasztók ez esetben a tudásért – a garantált információért fizetnek: hogy ugyanazt a mennyiségű zöldáramot, amit megvettek, megújuló erőforrásokból előállítják, és ugyanazt a mennyiségű villamos energiát csak egyszer adják el. Ennek a biztosítására jött létre a származási garanciák rendszere: egy könyvelési rendszer (bevételi és kiadási oldallal), amely számba veszi a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia mennyiségét és eladási mennyiségét, biztosítva, hogy minden egyes zöld KWh csak egyszer legyen eladva.
A közzétételi rendszert folyamatosan finomítják, így a fogyasztók biztosak lehetnek, hogy a szerződésben garantált zöldáram valóban az.
Norvégia után jön Izland
Egy másik megközelítési vita kerül felszínre Flandriában/Belgiumban annak köszönhetően, hogy a flamand energia hivatal a VREG jelentésében kimutatta, hogy 2013-ban a Flandriában értékesített megújuló energiaforrásból előállított villamos energia 15 %-a Izlandról származik. Ezt látva néhány ember nevetségesnek találta az információt, mivel nincs is tápkábel Izland és a szárazföld között.
Hogyan bukkanhat valaha fel az az áram Belgiumban? Összességében a reakciók arra a hírre, hogy az izlandi zöldáramot Belgiumban értékesítik, igen kemények voltak: „a származási garancia egy európai kitalált megtévesztés" és „Nonszensz látni, hogy Izland azok az országok között van, akik zöld árammal látják el Belgiumot". És ezek csak néhány példák. Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek úgy érzik a származási garanciával becsapták őket.
De tényleg nevetséges az egész ötlet?
Tegyük fel, hogy Máltán egy pénz automatán keresztül pénzt szeretne felvenni a számlájáról. Az egyértelmű, hogy ez fizikailag nem ugyanaz az euro, amit a hazájában a számlájára helyezett valamikor. Ennek ellenére senki sem találja furcsának, hogy nincs vezeték, amely a pénzt „pumpálja" az anyaországból Máltára. A pénzügyi rendszerben már rég hozzászoktunk ahhoz a tényhez, hogy egy adminisztrációs rendszer garantálja a megbízható fizetést anélkül, hogy a pénznek fizikailag is mozognia kellene.
