Hírlevél
Bejelentkezés
Egymilliárdos pályázati keret megújuló villamos energia előállításra
Várhatóan szeptemberben írhatják ki a megújuló energiaforrásból előállított villamos energia támogatására szolgáló METÁR-rendszerrel kapcsolatos pilot-tendert, derül ki a minisztériumi közleményből. A villamos energia előállításával foglalkozó jelentkezők két kategóriában adhatják be pályázatukat: a nagyobb, mint 0,3 megawatt és kisebb, mint 1 megawatt közé eső, illetve legalább 1 megawatt és legfeljebb 20 megawatt közé eső teljesítményű kategóriában.
Előbbi esetében összesen 333 millió, utóbbi esetében összesen 667 millió forintnyi támogatást lehet igényelni.
A pályázatra kizárólag hazai telephelyen termelt villamos energia termelője nyerhet támogatást, közölték. Az értékelés során előnyt élveznek a barnamezős területeken zajló beruházások, amelyeknek a támogatás elnyerésétől számítva 3 éven belül kell megvalósulniuk, tették hozzá.
A pilot-tender kiírását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal végzi, a pályázat megjelentetése 2019 szeptemberében várható, amelynek értelmében 2020 elején már megszülethetnek a nyertes pályázatokkal kapcsolatos döntések.
(forrás:vg.hu)