Hírlevél
Bejelentkezés
27 százalékkal kevesebb forrás 2014-ben energetikai felújításra?
A 2014-es költségvetés tervezete csak 743 millió forintot szán épületenergetikára, ami 27 százalékkal kevesebb, mint idén.
Az Unió szerint Magyarországnak is komolyan kell vennie az energiahatékony építkezést
Második szakaszába lépett a kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal szemben az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv megsértése miatt. A hiányosságokat két hónapon belül orvosolni kell, ennek elmaradása komoly pénzbüntetéssel járhat.
Összefoglaló a 2008-2011. időszak lakossági épületenergetikai pályázatairól
Zöld Beruházási Rendszer keretében eddig 24 milliárd forint támogatásból 62,5 ezer lakás korszerűsítése történt meg. A források több mint háromnegyedét panelépületek felújítására írták ki, de lakásonként nézve a legnagyobb megtakarítást a családi házakban megvalósult beruházások eredményezték.
Új eszköz a megújuló energiák piacán
Hogy a megújuló forrásból előállított energiákkal kapcsolatos uniós követelményeknek jobban megfeleljünk, 2013. augusztus 17-től Magyarországon bevezették a származási garanciát – hívja fel a figyelmet Varga Dániel, a Shönherr Hetényi Ügyvédi Iroda jogásza.
NFM: Jó úton a megújuló energiaforrások hazai hasznosításában
A fejlesztési minisztérium szerint a kormányzati ösztönző intézkedéseknek köszönhetően Magyarország energiafogyasztásának közel tizede már most megújuló energiaforrásokból származik, és ez az arány folyamatosan nő.
A németek olcsó árammal árasztanak el minket is
Jó hír a KKV-knak, hogy jövőre is jelentős összeget spórolhatnak az áramköltségeiken, 3-5 százalékot is faraghatnak a számláikon.
Lényegesen szigorodnak az épületekkel szembeni energetikai követelmények
Csak közel nulla energiaigényű középületre adható építési engedély 2019 első napjától, minden más épületre 2021. január 1-től kötelező ez az előírás – az épületek energetikai jellemzőit tartalmazó, 2006-ban született rendeletet módosító jogszabály tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Napelemes rendszert telepítettek a Vígszínház épületére
Az Új Széchenyi Terv keretében 25 millió forintos összköltségű projektet valósított meg a Vígszínház: 30 kW beépített teljesítményű napelemes rendszert telepítettek az épület tetőszerkezetére.
Kifacsart citrom a hazai energiapiac
A 2013. október 3-án megrendezett Portfolio.hu Energy Investment Forum 2013 konferencia délelőtti panelbeszélgetéseinek és előadásainak összefoglalója.
LED-borítású luxusszálloda Kínában
A MAD Építész iroda nemrég mutatta be első luxusszállodáját Kínában, amely egy 27 emeletes, gyűrű alakot idéző komplexum, több szempontból pedig fenntartható is.
Hamarosan elkészül a világ legnagyobb szélturbina tesztlétesítménye
A projekt a végéhez közeledik, mely egyúttal a világ legnagyobb szélturbina tesztlétesítményének elkészültét fogja jelenteni.
Ötven embert bocsát el Magyarországon az E.ON
Ötven embert bocsát el nyíregyházi és debreceni erőművéből az E.ON Hungária Zrt., írta szombati számában a Kelet-Magyarország.
Összeállt az E.ON-kivásárlás finanszírozása
Az MVM Zrt. mai rendkívüli közgyűlésén döntöttek egy közel 150 milliárd forint értékű hitelkeretről - értesült a napi.hu.
Napelem meghajtású hajóval a világ körül
A világ legnagyobb kizárólag napelem meghajtású hajója, a MS Tûranor PlanetSolar katamarán szeptember 10-én kötött ki Párizsban, és ezzel sikeresen zárta első tudományos (klímaváltozás-kutatási) célokat szolgáló útját a Golf-áramlat mentén és az ehhez kapcsolódó DeepWater elnevezésű nemzetközi kampányt.
Kinek jó a nonprofit energiaszektor?
Régóta tervezi a kormány az energiaszektor gyökeres átalakítását, és egyre inkább úgy tűnik, hogy erre hamarosan sor is kerülhet.
Csányi segít az MVM-nek megvenni az E.ON-t
Az MVM Zrt. az OTP által szervezett 100 milliárd forintos hitelt vesz fel, hogy részben ezzel fedezze az E.ON-cégek megvásárlását - tudta meg a Népszabadság.
A közvilágítás dacolhat az áramkimaradással
Olcsóbb a közvilágítást napelemekkel fejleszteni, mint a hagyományos módon: megspórolható többek között a kábelezés és a vele járó földmunka – állítják kanadai szakemberek.
Megújulók – ígéretek és valóság
A politikai iránymutatásoktól mentes Eurostat adataira mindig érdemes odafigyelnünk. Egyebek között akkor, amikor például egy ország – esetünkben Magyarország – energetikai állapotát, portfólióját tükrözi vissza és ennek alapján távlati stratégiát határoz meg.
NFM: Magyarország az egységes belső energiapiacban látja a megoldást
A fejlesztési tárca helyettes államtitkára az egységes európai fellépés és az energiaközösség bővítése mellett érvelt az uniós energetikai miniszterek informális találkozóján Vilniusban.
Mexikó új napenergiai beruházása
Legutóbb Mexikó iratkozott fel a megújuló energiaprojektek listára, mely mögött egy igen komoly kezdeményezés áll.